A fekete árny

Egyszer régen, nagy volt a sürgés-forgás a palotában. István király püspökválasztásra indult.

Az arannyal ezüsttel kivert kocsi már a palotában állt. Gizella királyné megkérdezte, hogy kivel utazik. Az édesanyja mellett álló kis Szent Imre kérlelte édesapját, hogy vigye magával. A királyi pár tekintete összetalálkozott és helyeslően bólintottak. Sok kolostorban megpihentek, de sehol sem időztek. István király a szokásos módon köszönt az atyáknak és látta, hogy a ezt próbálja utánozni Szent Imre herceg is. István figyelmét nem kerülte el, hogy az ősz hajú Maurust meg is csókolta. A király azon törte a fejét, hogy kit válasszon a pécsi püspöki székbe. A király, azt vette észre Imrén, hogy napok óta nem alszik. Megkérdezte, hogy miért nem tud aludni.

- Nem az álom kerül engem, hanem én kerülöm az álmot–felelte a kis herceg. Édesapját odahívta az ablakhoz és azt mondta, hogy a kápolnához vezető folyosót figyelje meg. Az éjféli őrségváltásnál a tornácon megjelenik egy Fekete árny. Imre herceg tudta, hogy Maurus atya mindig félre vonul titkos imádságra.

- Édesapám – mondta Szent Imre – én eddig azért nem szóltam neked, mert amit az Istennek cselekszünk azt nem szabad az emberek előtt mutogatni. A király örömmel kiáltott fel, hogy a herceg nagy igazságot mondott.

Másnap reggel István király kihirdette, hogy Maurus atyát nevezi a pécsi püspökség székébe.

Maurus atya nehéz szívvel hagyta ott celláját és kápolnáját, de engedelmeskednie kellett. István király a herceggel hazautazott az esztergomi palotába.

Készítette: Szécsi Viktor 4.B.