"Reneszánsz túrák Magyarországon"
múzeumlátogatáson a 3.c és az 5.c

 

2008. szeptember 5-én a szombathelyi Savaria Múzeumban vettek részt diákjaink "Az inas évektől a céhmesterségig" című múzeumfoglalkozáson.


Minden diák egy ilyen mesterlevéllel büszkélkedhet.

A felső tagozatosok a kézműveskedésen kívül vetítéssel egybekötött előadáson vettek részt. Az új ismereteket játékos vetélkedő formájában dolgozták fel.
A kisebbek kézműveskedtek miközben szétnéztek a kiállítótérben is.

Mindkét korcsoport ellátogatott a Vasi Múzeumfaluba, ahol vezető segítségével ismerkedtek meg a megye építészetével, paraszti életével.
(Lásd a főoldal vetítőjének kisfilmjét)

A kirándulást mindkét osztályban előkészítés előzte meg. A gyerekek tájékoztatást kaptak a programról, képek segítségével megismerték a helyszíneket, azok elhelyezkedését a térképen.

A témanapot követő napokban többféleképpen dolgozták fel élményeiket diákjaink. Készültek úti beszámolók, képzőművészeti alkotások, melyeket kiállítás keretében ismerhetnek meg az érdeklődők.



Mindezt elektronikus formában iskolai weblapunkon is közkinccsé tettük. Ezt bizonyítja e lap is és a programról főoldalunkon található vetítés is.