Rajzos
állatsereglet a paravánokon A kerület egyéb részeihez hasonlóan Csaba-Újtelep polgárai is immár egyre több és több olyan kezdeményezést indítanak útjára szűkebb környezetükben, melyek élményszerű közösségi pillanatokat kívánnak nyújtani a településrész érdeklődő lakóinak. E közösségszervező munka egyik fontos erőtere a környezetvédelmi irányultságú városrészi civil polgári szerveződés, a Rákoscsaba – Újtelepért Egyesület, mely a tavalyi után immár másodszor rendezte meg november 12 - én a „Nálatok laknak-e állatok?” című rajzpályázatát. A rajzok beadási határideje stílusosan az Állatok világnapjára esett, és két kategóriában 196 alkotást nyújtottak be kerület óvodásai és alsós kisdiákjai. A szervezők nagy büszkeséggel vehették tudomásul, hogy az előző év sikerein felbuzduló intézmények 60 % - kal több rajzot küldtek be, mint 2003-ban. A két hétig megtekinthető kiállítás megnyitójának színes műsorát valamint a díjátadást mintegy 270-en tekintették meg a Diadal Úti Általános Iskola nagy aulájában. - A rendkívül színvonalas alkotásokat háromtagú független szakmai zsűri (Szalai László Ferenczy-díjas keramikus művész; Breitkopfné Losovy Beáta a Bartók Zeneiskola Képzőművészeti tagozatának vezetője; Sági Ágnes építész) bírálta el úgy, hogy csak az eredményhirdetéshez azonosították be név szerint a műveket. – mesélte Dr Gergely Tamás, az egyesület elnöke nagy örömmel a díjátadó után. - Idén elsőként interneten is lehetett szavazni a művekre, amelynek alapján közönségdíjat adtunk ki. Itt szintén nem lehetett tudni az alkotók nevét, és Piacsek István számítástechnikusnak köszönhetően nem lehetett számítógépes trükkökkel sem szavazatokat generálni. Ismereteink szerint a kerületben ilyen szavazás még nem volt, és országosan is egyedi az, hogy digitalizált gyermekrajzokra lehetett szavazni. Az alkotások (most már névvel) továbbra is megtekinthetők a Közhasznú Egyesületünk honlapján (www.racsute.hu). Az eredményhirdetés alkalmával 130.000 Ft értékben adtunk át díjakat, az eredetileg meghirdetett 30.000,- Ft helyett. Ennek oka az volt, hogy rendkívül színvonalas alkotások érkeztek és kategóriánként (óvodás; I-II. oszt.; III-IV. oszt.) 3-3 első, második és harmadik helyezést kellett kiadnunk. A rendezvény és kiállítás megrendezésében nagy köszönettel tartozunk Rontó Szilviának, a házigazda Diadal úti Általános Iskola tanárnőjének. A kiállítás-megnyitó és díjkiosztó közönségének érdeklődését, a megajándékozott gyerekek örömét látva joggal búcsúzhattak a szervezők így: „Szeretettel várjuk munkáitokat jövőre is!”
Raffay Gábor Megjelent a Hírhozóban 2004. decemberében |
Rontó Szilvia, a kiállítások állandó rendezője és az iskola szabadidő-szervezője.
|
Nálatok vannak-e állatok? - 2005. novemberében Aki a kedves olvasók közül már valaha is internetböngészővel rákeresett kerületi civilszervezetek honlapjaira, biztosan találkozott már a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület internetes weboldalára, a www.racsute.hu -ra. A hangsúlyozottan környezetvédelmi irányultságú egyesület több mint tíz éve képviseli a Naplás-bánya rekultivációjának ügyét. A hiteles, eredményes környezetvédelem egyik eleme azonban - ahogy azt a honlap látogatói is olvashatják a weblapon - a közösségszervezés. Mindezt vetélkedőkkel, rajzversenyekkel, -pályázatokkal, parkosítással, szemétszedéssel, környezetbarát közlekedésre ösztönző, ezt népszerűsítő kerékpártúrákkal valamint a bányarekultiváció sürgetéséért szervezett aláírásgyűjtéssel is igyekeznek megtenni. Aki immár harmadik éve az állatok világnapján kattint e honlapcímre, igen színvonalas gyermekrajz-galériára találhatott, sőt pár napig szavazhatott is. Így van ez az idén is. A digitalizált gyermekrajzok az egyesület "Nálatok vannak-e állatok" című rajzpályázatára beérkezett 126 óvodás és kisiskolás gyermekrajzairól készültek. A kis "műalkotásokat" nem csak itt, hanem a Diadal Úti Általános Iskolában Rontó Szilvia által rendezett kiállításon eredetiben is megtekinthetők. Dr Gergely Tamást, az egyesület egyik alapító tagját a közkedvelt pályázat céljáról kérdeztem az idei megnyitó után. -A verseny alapfilozófiája egyszerű: úgy véljük, ha egy gyermek lerajzol egy állatot, egy élő kis csodát, akkor kevésbé vetemedik arra, hogy bántsa. A gyermek megszelídíti az állatot, az állat megszelídíti a gyermeket. Nem ismerős ez a kép? Minden csemete egy Kisherceg. Úgy véljük, hogy a gyermek a körülötte lévő felnőttektől is elvárja ugyanezt a viselkedést. Ki tudna ellenállni a gyermekszájnak? Így lassan apránként talán jobbá lehet a világ. Nem nagyon hiszünk a bűntető jogszabályok erejében - ez csak a lelkiismeretünket nyugtathatja meg, esetleg politikusi piárolásra jó. Hiszünk viszont a természet fénysugarának sokszínűségében és abban, hogy mi emberek e szivárványnak egy színe vagyunk. Védenünk kell az állatokat, és védenünk kell az embereket, mert az évmilliók alatt kialakult egység, csak így maradhat fenn. A verseny egyedülálló a maga nemében: egy időben látható paravánon és az Interneten is az állatsereglet, melyeket még egy évig csodálhat az egész világ. - No és minden résztvevő nyer valamit, könnyes szemmel senki sem távozhat! A nyertesek, pedig általában olyan minőségi készségfejlesztő ajándékokat kapnak, melyekre nem nagyon áldoznának a szülők. Rendkívül kínosan ügyelünk a verseny tisztaságára. A Szalai László keramikus művész által vezetett zsűri sosem tudja kinek az alkotását választja ki, mert a pályázók adatait külön kezeli egyetlen ember. Az internetes szavazásnál pedig szűrőkkel próbáljuk kizárni a trükközést. Egyetlen gyerek sem érezheti azt, hogy becsapták. Nem kis pénzünkbe kerül a pályázat ilyen elvű díjazása, tapasztalataink szerint ennyit egyetlen hazai verseny díjaira sem költenek. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az immár hagyománnyá váló versenyre soha semelyik állami, önkormányzati szervtől nem nyertünk támogatást. Reméljük, hogy az önkormányzat egyszer majd felkarolja e hagyományt és áldoz erre a rendezvényre csakúgy, mint az egyesületünk által néhány éve kezdeményezett ingyenes lombzsák osztásra, melynek azóta szép, immár önkormányzati szokása kerekedett. Idén újdonság volt az, hogy egy vidám színpadi előadást is ajándékoztak, melynek igazán nagy sikere volt. - Az ötlet Rontó Szilviának köszönhető, aki idén is - mint mindig - rendkívül sokat tett az „állati” ünnep sikeréért. S egyben engedje meg, hogy ez úton is megköszönjem azoknak a szülőknek és nevelőknek a segítségét, akik a felhívásunkat meghallgatták, segítették, ösztönözték a gyerekeket a munkában.
Raffay Gábor Megjelent a Rákosvidékben 2005. decemberében
|
Dr Gergely Tamás (balra) és Simon Gyula a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület elnökségi tagjai |
Pókhálóra tűzött állatvilág
Rajzkiállítás a Diadalban 2006. december
|
Simon Gyula a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület elnöke
|
A díjnyertesek csoportja: