Kedves szlovák és kedves magyar barátaim!

2005 óta immár másodszor állok itt elfogódottan városuk önkormányzatának épületében, másodszor nézek körbe büszkén a szervező magyar iskolák vezetőinek képviseletében arra gondolva, milyen szerencse, hogy egymást segítve tudunk együtt értéket alkotni.

Kettős értékalkotásról kell szólnom, hiszen a két magyarországi iskola, a Diadal Úti Általános Iskola és a Bartók Béla Művészeti Iskola otthon is ritka értékteremtő együtt gondolkodásához a határunkon túli szlovák iskolák, a Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Művészeti Alapiskola remek társul szegődtek. Az iskolák igazgatóin túl a kiállító diákok mestertanárainak, Czibulya Líviának, Tamás Máriának, Németh Gézának, Laczkovszki Katalinnak, Bóna Tímeának a pályázati munkáért e körben is szeretnék köszönetet mondani.

Nem vagyok művészember, a Budapestért Díjjal kitűntetett kollégám szakmai elemzését én más irányból egészíteném ki.

Két évvel ezelőtt az európai csatlakozás lázában égve "Otthonunk Európa" címmel hirdettük kiállításunkat, s miközben nem csak környezetünk, de magunk sem bíztunk a sikeres végkifejletben, az első lépésekre jellemző tapasztalatlansággal raktuk össze a kiállítást; utólag igyekeztünk megragadni fényképekkel, weboldallal a sikeres kiállítás örömének futó pillanatát. Most a második próbálkozásnál már előbbre láttunk. Bízva régi társaink újbóli együttműködésében, megismerve szlovák és magyar barátaink megbízható szakmai munkáját már az indulásnál egy olyan weblapot szerkesztettünk, mely végig követte a gyűjtemény gyarapodását a pályázat meghirdetésétől a kiteljesedésig, egy weblapot, mely módot adott arra, hogy több száz kilóméter távolságból is ne csupán a rajzokat lássuk, de az alkotók és a mesterek büszke tekintetét is, s a budapesti megnyitó előtti hetekben szavazatokkal fejezhessük ki elismerésünket a legjobbaknak.
 

Ha a diákoknak és tanáraiknak a kifüggesztett alkotások megteremtése okozott örömet, büszkeséget, hát akkor nekem az, hogy ezt a "randevút" a "virtuális kiállítás-építéssel" segíthettem élményszerűbbé tenni, a hagyományos kiállításoknál szélesebb közönségi körben népszerűsíteni. Szeretném, ha visszalátogatnának időnként ezekre az internetes oldalakra.

Ennyit a múltról, beszéljünk a jövőről.
Két évvel ezelőtt úgy ültem autóba, s indultam haza innen, hogy jó kaland volt együtt dolgozni, s kár, hogy nem lesz folytatása. Most mégis itt állok, s azt akarom hinni, hogy lesz újabb kaland, lesz ismét folytatás.
Ipolyság polgármesterét, Lőwy János urat, a kulturális és oktatási osztály vezetőjét, Dr Kolev Adrienn asszonyt, valamint a pályázaton résztvevő szlovák iskolák igazgatóit, Rédli János urat és Lendvay Tibor urat szeretném megszólítani.
Iskoláink nevében köszönöm, hogy eljöttek hozzánk januárban Budapestre, köszönöm a közvetítésüket, köszönöm a vendéglátásukat; de méginkább azt köszönném meg, ha arra bíztatnák a jövőben iskoláikat, hogy továbbra is folytassák velünk a közös gondolkodást újabb művészeti projektekben, építsünk olyan újabb közös iskolai, pályázati munkáknak helyet adó internetes felületet, melyre felmutatott értékei miatt mindannyian büszkék lehetünk.

Köszönöm, hogy itt lehettem, köszönöm, hogy meghallgattak!

(Raffay Gábornak, a Diadal Úti Általános Iskola igazgatóhelyettesének köszöntője az ipolysági kiállítás-megnyitón 2008. március 7-én)